2017. november 23. csütörtök. Jelenleg 19631 tagja van közösségünknek.

Korábbi hírek

Kedvezményes jegyek a CAMPUS Fesztiválra

Kedvezményes napijegy és bérlet vásárlására van lehetőségük a Debreceni Egyetem alumni közösség tagjainak a 2017. július 19-23. között megrendezésre kerülő Campus Fesztiválra!
Tovább ˃

Családi Nap az egyetemen

A Debreceni Egyetem dolgozói és családtagjai részére Családi napot, valamint Alumni közössége számára "Iciri-piciri alumni" programot szervezünk a Nagyerdei Kultúrparkban 2017. május 20-án (szombat) 9:30 és 13:00 óra között.
Tovább ˃

Idén is Dolgozói DErbi!

„Értünk, Nekünk, Velünk!” – a tavalyi nagy siker után idén is megrendezi a Dolgozói Derbit a Debreceni Egyetem. Az egyetemi polgárok napját június 9-én tartják a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén és a Víztoronyban.
Tovább ˃

„Okos” térburkolat hulladékból

Az okos városok kialakításához is hozzájárulhat az az innovatív, környezetbarát találmány, amelyet a Debreceni Egyetem egykori hallgatói fejlesztettek, és amit ma előadáson ismertetett az intézményben a feltaláló team egyik tagja, Cseh József.
Tovább ˃

Az egykori hallgatókért

Pályázatot hirdet a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány alumni rendezvény szervezésére az intézmény egységei számára.
Tovább ˃

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának munkatársai!
Tovább ˃

Határsáv

Történet a Debreceni Egyetem egykori zenekaráról, melynek tagjai látták a Berlini Fal leomlását, az 1989-es romániai eseményeket, a Szovjetunió, a Varsói Szerződés és a KGST felbomlását.
Tovább ˃

Magyar találmány: térburkolat, ami energiát termel

Három fiatal magyar mérnök olyan energiatermelő térburkolatot fejlesztett, amely nem vesz el nyersanyagot a természettől, ehelyett városi hulladék újrahasznosításával készül, ráadásul zöld energiát termel és adatokat is gyűjt a városi élet mozzanatairól a felszínébe épített napelemek és szenzorok segítségével.
Tovább ˃

Könyvbemutató: Határsáv – A debreceni Calandra zenekar és kora

Szeretettel meghívjuk Perjéssy-Horváth Barnabás HATÁRSÁV – A debreceni Calandra zenekar és kora című dokumentumregényének 2017. április 5-én, szerdán 16.30-kor kezdődő bemutatójára a Nagyerdei Víztoronyba (4032 Debrecen, Pallagi út 7.).
Tovább ˃

III. Benczúros Találkozó

„A Benczúr utcai diákszálló volt 1956. október 22-27. között a debreceni forradalmi események meghatározó központja.” – olvasható ma is egy márványtáblán, amely a kollégium egykori bejáratánál állt. A Benczúr Gyula utca és Pallagi út sarkán álló épületet 2008-ban ítélték lebontásra, területe jelenleg a TEVA Gyógyszergyár Zrt. tulajdonában áll. Talán a falak eltűntek, a pezsgő közösségi élet mégis fennmaradt. Az egykori kollégisták azóta is szoros kapcsolatot ápolnak egymással.
Tovább ˃


Oldalak: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52