2017. április 24. hétfő. Jelenleg 17337 tagja van közösségünknek.

Mi is az az Alumni?

Az alumni szó jelentése öregdiák, a latin alumnus szó (hímnem, nőnemű alakja alumna) többes száma, tehát pontosabban öregdiákok. Ma már nemzetközileg ismert kifejezés mindazokra, akik egy adott iskola, intézmény végzett diákjai.
Minden modern felsőoktatási intézmény tevékenységében egyre jelentősebb teret kap az intézmény már végzett hallgatóival történő kapcsolattartás. Magyarországon is elkezdődött az a folyamat, melyben az egyetemek, főiskolák törekednek társadalmi kapcsolataik bővítése érdekében a végzett hallgatóik alma materhez kötődését fenntartani. A Debreceni Egyetem, mint a magyar felsőoktatás meghatározó, legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező intézménye, nagyon fontosnak tartja, hogy erősítse kapcsolatait a végzett hallgatókkal.

A Debreceni Egyetem alumni programjának célja, hogy összefogja a végzett hallgatókat és lehetőséget biztosítson a kapcsolattartásra a volt alma materükkel, illetve azon szűkebb diákközösséggel, akikkel együtt végezték tanulmányaikat, egy szakmai közösséghez tartoztak. Ezáltal a végzett hallgatók nyomon tudják követni ismerőseik szakmai előrehaladását, pályafutását, valamint az egyetem oktatási, tudományos és szakmai munkáját. Az egyetem pedig információkat tud nyújtani az új oktatási programokról, tudományos eseményekről, segítséget adhat a végzett hallgatóknak szakmai és közösségi programok (pl. csoport- és évfolyam-találkozók) szervezéséhez, valamint támogatni képes az aktív szakmai és személyes kapcsolatteremtést a végzettek, a jelenlegi hallgatók, az oktatók és a munkáltatók között. Emellett potenciális részvételi bázisként szolgálhat különböző továbbképzések szervezéséhez, megvalósításához.
A fenti célok megvalósítása érdekében az egyetem Szenátusa 2011. november 1-jei hatállyal, a rektorközvetlen szervezeti egységgé vált Hallgatói Kapcsolatok Igazgatóságán belül létrehozta az Alumni Központot, melynek feladata az egyetem alumni tevékenységének megszervezése, koordinálása, az egyetem alumni adatbázisának kiépítése és gondozása, a végzett hallgatókkal történő kapcsolattartás, számukra rendezvények szervezése, kiadványok készítése, az almni honlap működtetése. Azt a kötődést, amely a hallgatókban tanulmányaik során alakul ki szakjuk, karuk, intézményük iránt, az alumni tevékenység feladata tovább erősíteni, és az egyetemi tanulmányok befejezése után ápolni, fenntartani.
Bízunk abban, hogy tanulmányaik végeztével elhelyezkedő hallgatók megőrzik kapcsolatukat egykori intézményükkel és a Debreceni Egyetem Alumni Közösségének tagjaként rendszeresen visszajárnak az intézmény rendezvényeire, az élethosszig tartó tanulás jegyében később intézményünkben képezik tovább magukat, ezáltal hozzájárulnak az egyetem társadalmi kapcsolatrendszerének további erősítéséhez.