2017. december 16. szombat. Jelenleg 19756 tagja van közösségünknek.

Mentálhigiénés Egyetemi Napok



2016.12.01. 08:28 | Utoljára módosítva: 2016.12.01. 08:38 Tulajdonos: Központi Alumni Portál
A testi-lelki egészség fontosságára és a fogyatékkal élők problémáira hívja fel a figyelmet december 5-9. között a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja és a Lelkierő Egyesület.

 

Az ENSZ 1992-ben a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította december 3-át, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossággal élők problémáira. Nem véletlen, hogy e nap köré szerveződött idén az egyetem mentálhigiénés programsorozata.

- A rászorulók támogatása az év 365 napján feladat, és ennek a kihívásnak a Mentálhigiénés Központ segítségével tesz eleget az egyetem, amely nem csak fenntartja ezt a különleges szolgáltatást, de feladatának tekinti annak folyamatos fejlesztését is – mondta a programot ismertető november 30-i sajtótájékoztatón Jávor András általános rektorhelyettes.

- A Debreceni Egyetemen ebben a tanévben csaknem 200 fogyatékkal élő – látás-, hallás, vagy mozgáskorlátozott, kommunikációban akadályozott – hallgatót regisztrált a központ, de bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, akár beilleszkedési nehézségek, párkapcsolati, vagy életvezetési problémák, esetleg lelki egészséggel kapcsolatos gondok miatt, amikor fontos lehet a szakemberek által nyújtott támogatás – hangsúlyozta Berényi András, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának (DEMEK) vezetője.

A Debreceni Egyetem Szenátusa 2001 októberében döntött a központ létrehozásáról. A programsorozat – ami csaknem egyidős a központ működésével – vasárnap a hagyományos egyetemi Mikulás ünnepséggel kezdődik az Főépület Aulájában, ahol 400 gyermek veheti át ajándékát.

- Kedden a Díszudvar ad otthont az Esélyegyenlőségi Nap versenyeinek. Ezen a napon a játékosságé lesz a főszerep. A program érzékenyíti a résztvevőket a fogyatékossággal élő embertársaik mindennapi problémái iránt, és hangsúlyozza az esélyegyenlőség fontosságát. Erre a programra 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik a http://portal.unideb.hu/eenap oldalon regisztrálhatnak a versenyre 2016. december 5-én (hétfőn) 16 óráig – ismertette a programokat Juhász Béla Szilárd, a Lelkierő Egyesület elnöke.

Idén is lesz Mentálhigiénés Filmklub, rendhagyó előadás Hajdúböszörményben a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon, és a csapatok most is megküzdhetnek a Mentál Kupa Egyetemi Labdarúgó Torna vándorserlegéért. A fiatal felnőtt korosztály a Párkapcsolati Szabadegyetem keretében az online világ hatásairól beszélgethet. A dolgozók és a hallgatók mentálhigiénés szemléletét stressz-és konfliktuskezelési tréningek segítségével próbálják formálni.

Az addiktív problémák kezelésének új kihívásairól szakmai műhelykonferencia keretében kapnak tájékoztatást az érdeklődők.



Forrás: unideb.hu