Hírek

27 júl
Sikeresen zárt az Egyetem Tér
Sokan vettek részt a vasárnap hajnalban véget ért debreceni Campus Fesztivál Egyetem Tér nevű helyszínén tartott programokon. A Debreceni Egyetem standjainál a legtöbben a rendőrséggel közös bűnügyi helyszínelési bemutatóra voltak kíváncsiak.
27 júl
Ha nyár, akkor Deja vu!
A Debreceni Egyetem Alumni Közösségének lapja sok sikeres egykori hallgatójának pályafutását ismerteti nyári számban, emellett két új, az egykor itt tanuló, ma már hazánkban élő külföldi öregdiákokat, valamint az intézményben karriert építő alumnusokat bemutató rovattal is kedveskedik olvasóinak.
21 júl
Programdömping az Egyetem Téren
A Debreceni Egyetem karai és intézetei tartalmas programokkal képviseltetik magukat a szerdán kezdődő debreceni Campus Fesztiválon. A szervezők ígérete szerint a standoknál érdekes, szórakoztató kísérleteket és izgalmas ismeretterjesztő előadásokat láthatnak az érdeklődők.
14 júl
Megtartottuk az utolsó tanévzárót
Ebben az évben a harmadik, egyben utolsó tanévzáró ünnepségét tartotta a Debreceni Egyetem a Nagyerdei Stadionban. Szombaton az Egészségügyi-, a Fogorvostudományi-, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai-, a Gyógyszerésztudományi-, a Műszaki-, valamint a Népegészségügyi Kar végzősei búcsúztak.
06 júl
Négy kar végzősei búcsúztak
Idei második tanévzáró ünnepségét tartotta a Debreceni Egyetem. Szombaton az Általános Orvostudományi-, a Bölcsészettudományi-, a Természettudományi és Technológiai-, illetve a Zeneművészeti Kar végzőseit búcsúztatták a Nagyerdei Stadionban. Az idei utolsó tanévzárót július 10-én rendezik.
05 júl
Egyetemi családi nap a kultúrparkban
Több mint 230 család vett részt szombaton a Debreceni Egyetem családi napján a Nagyerdei Kultúrparkban. Az Iciri-Piciri Alumni közönségét Zabszalma-koncert, aszfaltrajzverseny, tombolasorsolás, szakvezetéses séta és látványetetés várta.
29 jún
Egyetemi búcsú a stadionban
A végzős hallgatók magas száma, valamint a járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt a tavalyihoz hasonlóan a Nagyerdei Stadionban rendezte meg diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét a Debreceni Egyetem. Szombaton négy kar diákjai ünnepelték egyetemi tanulmányaik végét a lelátókon.
21 jún
Újra Családi Nap a Nagyerdei Kultúrparkban
A Debreceni Egyetem dolgozói, alumni tagjai és családtagjai részére Családi napot szervezünk a Nagyerdei Kultúrparkban 2021. július 3-án, szombaton 9.30 és 13.00 óra között.
08 jún
Kedvezményes jegyigénylés a CAMPUS Fesztiválra
Ezúton szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy ismét lehetőség van minden munkavállaló és alumni tag, valamint a velük egy lakcímen élő vendégeik számára kedvezményes belépőket igényelni a 2021. július 21-25. között megrendezésre kerülő CAMPUS Fesztiválra.
14 máj
Szenior Egyetem: a véráramlás titkai
Már megtekinthető a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programjának legújabb előadása. Németh Norbert egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese „A Vér tudja ő útjait...” címmel a véráramlástan rejtelmeiről beszél az online elérhető videóban.