Hírek

24 okt
Közös gyertyagyújtás
A Debreceni Egyetem az egyetemi lelkészségekkel együtt idén is megszervezi a közös gyertyagyújtást, amellyel az elmúlt egy évben elhunyt egyetemi dolgozókra és hallgatókra emlékezünk.
16 okt
Jubilánsok köszöntése
Rubin, vas, gyémánt, aranydiplomát vehettek át vasárnap a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán rendezett ünnepségen a Bölcsészettudományi, valamint a Természettudományi és Technológiai kar egykori, jubiláló végzősei.
03 okt
Alumni-díj a Tungsram csoportnak
A Debreceni Egyetem Szenátusa által 2015-ben alapított Alumni-díjat 2019-ben a Tungsram csoport érdemelte ki. Az egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén a díjat Tóth István, a Tungsram pénzügyi igazgatója vette át.
25 szep
KLTE Baráti Kör Bál
A Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre 2019. október 12-én, szombaton 19 órakor rendezi hagyományos bálját az Egyetem Főépületének Díszudvarán.
24 szep
Sztori a fősuliról
Dr. Karvaly Elemér, több mint 20 éven át a Műszaki Főiskolai Kar oktatója és tanszékvezetője volt. Oktatási tevékenységében mindig az vezérelte, hogy hallgatói számára szakmai és emberi oldalról is a legtöbbet tudja átadni.
20 szep
Science Café - tudományról könnyedén
Az előadássorozat az indulása óta eltelt hét év alatt csaknem 100 előadás keretében népszerűsítette közérthető, olykor játékos formában az intézmény falain kívül a Debreceni Egyetem legújabb, legfrissebb és legérdekesebb tudományos eredményeit.
13 szep
Különös éjszaka az egyetemen
A Debreceni Egyetem valamennyi campusa várja a látogatókat szeptember 27-én, a Kutatók Éjszakáján, amelyen szinte minden tudományterület rejtelmeivel megismerkedhetnek az újdonságok és érdekességek iránt fogékony látogatók.
12 szep
Közeleg a Te napod!
Az ülőhelyek már szinte elfogytak, a küzdőtérre még be lehet jutni az idei yoUDay-n. Szeptember 18-án negyedik alkalommal rendez rendhagyó tanévnyitó stadionshow-t a Debreceni Egyetem. Az egyedülálló programon minden eddiginél több fellépő és felejthetetlen közösségi élmény várja a vendégeket.
03 szep
Hallgatók jubileuma az agrárkaron
Ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt végzett mérnököket köszöntött a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara pénteken. Több mint százan vettek át díszoklevelet a jubileumi diplomaosztón.
31 júl
Karneváli „épületfestés” az egyetemen
Az 50. Virágkarneváli program részeként idén a Debreceni Egyetem Főépületének homlokzatán lesz látványos „épületfestés”.