Sikeres üzletemberek, tehetséges művészek, korszakalkotó tudományos eredményt leíró kutatók, lelkes pedagógusok, segítőkész orvosok, innovatív ötleteket megvalósító mérnökök, agrárszakemberek, informatikusok… És még hosszan sorolhatnánk, kik kaptak diplomát az elmúlt évszázadban hazánk legnagyobb felsőoktatási intézményében. Sorozatunkban egykori hallgatóink mesélnek legkedvesebb egyetemi emlékeikről.
Amerikai embriológus Debrecenből
Az USA legnagyobb agrár-, vidékfejlesztési, környezettudományi és állatorvosi egyetemén, az Indiana állambeli Purdue Universityn is kutat és oktat magyar szakember, aki Debrecenben szerzett diplomát. Macháty Zoltán professzor kutatási témája a megtermékenyítés sejt- és molekuláris szintű folyamatainak vizsgálata, emellett pedig szaporodásbiológiát oktat a harmincezer hallgatót számláló egyetemen, ahová olyan hírességek jártak, mint például Neil Armstrong, aki elsőként lépett a Holdra.
- Csodálatos éveket töltöttem a Debreceni Agrártudományi Egyetemen 1981-től. A növénytermesztési szakirányt választottam, de talán a sors fintora, hogy végül soha nem dolgoztam növényekkel. Debreceni lévén otthon laktam a szüleimnél, de állandóan a kollégiumba vágyódtam, a barátok közé. Rendkívül jó társaság volt a mienk, talán a katonaság megpróbáltatásai kovácsolták össze ennyire a csapatot. Örök emlékek maradtak az őszi almaszedések Leveleken, a nyári kajaktáborok Tiszalökön és az a bizonyos sárgulási bál, amin megismertem a feleségemet. Az egyetemnek köszönhetem még azt is, hogy életemben először eljutottam a vasfüggöny túloldalára, egy dániai termelési gyakorlatra vezetett az utunk – idézi fel a professzor.
Eredetileg csak két évre ment Amerikába Macháty Zoltán, debreceni és gödöllői munkahelyek után. A Missouri Egyetemre szerződött posztdoktori gyakorlatra és mind a mai napig fülében csengenek barátja reptéren elhangzott búcsúszavai: „Te már csak látogatóba jössz majd haza”. Az idő őt igazolta: a körülmények az évek múlásával úgy hozták, hogy az Egyesült Államokban egyszerűbb volt megfelelő munkát találni.
- Hét évet töltöttem a Missouri Egyetemen, majd egy gyógyszerkutató cégnél helyezkedtem el. Akkoriban született Dolly, a klónozott birka, az új munkahelyem pedig olyan sertéseket készült hasonló módszerrel előállítani, melyeknek szervei alkalmasak lennének emberi beültetésre. Gyors, átütő siker híján viszont a labort és a projektet is megszüntették rövid időn belül. Akkor ajánlott nekem állást a Purdue Egyetem – meséli Macháty professzor.
Debreceni évfolyamtársaival folyamatosan kapcsolatot tart és az egykori „Agrártól” sem szakadt el teljesen. Számos oktató utazott már Debrecenből a Purdue Egyetemre hosszabb-rövidebb tanulmányútra, ő maga pedig társkonzulensként működött közre, több debreceni diák végezte az ő laborjában a disszertációhoz szükséges kísérleteket. Vendégként is tartott már előadást a Debreceni Egyetemen, s megállapította: szívszorító érzés végigmenni a folyosókon, melyekhez annyi szép emlék köti!
Pilótafülkéből a kaliforniai kutatólaborba
Akarat, kitartás és szerencse. Radácsi Norbert szerint ez a siker receptje. Ha pedig az egykori vadászpilóta, ma a világ egyik legjobb amerikai egyetemén, a Caltechen kutató ifjú tudós mondja, elhisszük neki.
Radácsi Norbert amellett, hogy szerencsésnek tartja magát, gyakran sodródott az árral, és mindig motiválta a kalandvágy. Mivel szülei orvosnak szánták, ám őt a fizika is érdekelte, az integrált egyetem létrejötte tette lehetővé, hogy mindkét szak óráit párhuzamosan hallgathassa a Debreceni Egyetemen. Diplomát 2006-ban fizikusként szerzett, ám még abban az évben jelentkezett vadászpilótának, mert úgy volt vele, ezerből egy embernek sikerül az alkalmassági vizsga, így ha ez az ő útja, akkor bekerül. Két évet töltött el vadászpilóta növendékként, imádta a repülést, ám szeretett volna világot látni, ezért továbbállt, s Hollandiában, a Delfti Műszaki Egyetemen megszerezte a PhD fokozatot. Később járt állásinterjún Szingapúrban, de végül a szerencsének köszönhetően a Kaliforniai Műszaki Egyetemre vették fel, amivel nagy álma vált valóra.
Csaknem két éve dolgozik a kellemes klímájú államban, ahol a telet nem ismerik, számtalan kulturális lehetőség adódik a kikapcsolódásra, közel vannak a hegyek és az óceán is, ám ő mégis feszített tempóban, hétfőtől vasárnapig, gyakran éjszakába nyúlóan kutat.
- Nanotechnológiával foglalkozom, azon belül is üzemanyagcellákkal, amelyek például hidrogénből vagy metilalkoholból égetés nélkül képesek elektromos áramot előállítani. Ennek a technológiának főként az autógyártásban van nagy jövője, de akár a tömegközlekedésben is hasznosíthatják ezt az alternatív energiát – magyarázza a fiatal tudós, aki a debreceni diákéveket is szívesen idézi fel.
- Nagyon sűrű volt az egyetemen töltött hat évem. Mivel egyszerre jártam két szakra, ezért éjjel-nappal óráim voltak. A lyukas órákat is tanulással töltöttem a kedvenc helyemen, a Botanikus Kertben. Sokáig nem is tudtam erről a szép parkról, mindaddig, amíg másodéven az űrkutatás óráinkra a Napfizikai Obszervatóriumba kellett átmennünk. Akkor fogott meg a hely hangulata, a madárcsicsergés, a nyugalom, a természet közelsége – meséli Norbert.
A fiatalember ugyan élvezi a kaliforniai életet, azt, hogy Nobel-díjas professzorokkal találkozhat – köztük a magyar származású Oláh Györggyel –, a hosszú távú terve azonban, hogy önálló kutatócsoportja legyen, és professzor lehessen, amire Európában nagyobb esélye van.
A táncterapeuta, aki akart róla beszélni…
Tízévesen édesanyja beíratta a Balettintézetbe, azóta a táncról szól az élete. Balettművészként szinte az összes fontos musicalben szerepelt, kedvence a West Side Story volt, és több mint ötszázszor lépett színpadra A dzsungel könyvében. Ma pedig már a tánc erejével gyógyítja az emberi szellemet és lelket Frank Róbert. Mindehhez a Debreceni Egyetemen szerezte meg az alapokat.
- A Táncművészeti Főiskolán szerzett diploma után egy évet töltöttem Angliában, az Elmhurst Ballet School diákjaként, majd hazatérve a munka mellett a Debreceni Egyetemen pszichológiát kezdtem hallgatni. Köztudott, hogy a táncosok karrierje nem tart sokáig, ráadásul egy tinédzserként olvasott Freud könyv után annyira magával ragadott ez a tudomány, hogy tudatosan készültem erre a pályára. Mivel levelezőre jártam, ezért havonta egyszer egy hétre Debrecenbe költöztem, és először komolyan meglepődtem, hogy milyen nagyszerű szaktekintélyek tanítanak majd engem – mesélte.
Mosolyogva emlékszik vissza a „leveles tanszéken” (az egyetemhez közeli Leveles Csárda) eltöltött estékre a csoporttársaival, és szívesen idézi fel a Főépület Díszudvarának csöndjét, melyben hallgatóként gyakran elmerült. A Babettával közlekedő, pipázó Tarsoly tanár úr jelensége ma is élénken él emlékezetében. Csakúgy, mint az első anatómia órája, amikor csoporttársaival együtt a lehető legtávolabbi sarokban zsúfolódtak össze a „tananyagtól” a boncteremben, vagy az emberek arca, amikor ezután felszállt a villamosra a formaldehidtől bűzlő társaság. Akadt persze olyan eset is, amikor mindenkit próbált megkímélni a kellemetlen szagoktól.
- Szigorlatra igyekeztem, amikor beleléptem abba a bizonyos szerencsehozó kupacba a fűben. Letisztítani már nem volt idő a cipőmet, ezért levettem, és úgy mentem be vizsgázni. Mindenki megdöbbenésére négyest kaptam, ami csodának számított ennél a tanárnál, ezért a csoporttársaim sokáig piszkáltak azzal, hogy milyen olcsó trükköt vetettem be – nosztalgiázott.
Frank Róbert hazánkban úttörőként kezdett el foglalkozni a táncterápiával, nyolc évig dolgozott a Kővári Edit által vezetett pszichiátriai osztályon, ahol elsőként alkalmazta ezt a kiegészítő kezelést klinikai keretek között. Módszere több száz, sokszor igen súlyosan sérült betegnek segített. A legbüszkébb arra, amikor egy szinte mozdulatlan, katatón skizofrén páciense 3-4 foglalkozás után már a kör közepén ugrált a terápián.
Forrás: unideb.hu