DEFA pályázat

DEFA pályázat

A Debreceni Egyetem alumni programjának célja, hogy összefogja a végzett hallgatókat és lehetőséget biztosítson a kapcsolattartásra a volt alma materükkel, illetve azon szűkebb diákközösséggel, akikkel együtt végezték tanulmányaikat, egy szakmai közösséghez tartoztak. Ennek megvalósítása érdekében a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány pályázatot hirdet Alumni találkozó / konferencia / egyéb rendezvény szervezésére, amely 2024. június 15. és 2025. június 14. között kerül megrendezésre.

 

A pályázók köre:
Pályázatot nyújthat be a Debreceni Egyetem bármely kara, intézete, szervezeti egysége vagy karai, intézetei közösen, valamint a Debreceni Egyetem jogelőd intézményeiben végzett osztályközösségek, öregdiákokat összefogó szervezet, alapítvány.

 

Támogatható tevékenységek köre:
Alumni találkozó / konferencia / egyéb (nem online vagy hibrid) rendezvény szervezése a Debreceni Egyetemen vagy annak jogelőd intézményeiben végzett hallgatók, ott dolgozók részére.

 

A támogatás maximális összege:
100.000 Ft, melynek forrása az alumni tagok által a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítványba befizetett adó 1%-os támogatás.

 

Az értékelésnél előnyt jelent:

  • Ha a pályázó korábban még sosem szervezett öregdiák / alumni találkozót,
  • A rendezvény költségvetésében saját erő is szerepel,
  • A találkozón külföldön élő alumni tagok is részt vesznek vagy konkrétan nekik szól a rendezvény.

Kizáró ok:

  • Korábban elnyert pályázatról benyújtott jelentés nem felelt meg a követelményeknek.
     

A pályázat benyújtása elektronikos úton történik a következő felületen keresztül: PÁLYÁZATI ŰRLAP
A kitöltendő űrlap kizárólag regisztrált alumni tagok részére érhető el. Amennyiben még nem tagja a Debreceni Egyetem Alumni Közösségének az alumni.unideb.hu/hu/tagsagiregisztracio linken keresztül tud regisztrálni.

 

Nyertes pályázat esetén a nyertes vállalja:
a rendezvény meghívóján, plakátján a Debreceni Egyetem Alumni Közösség logójának megjelenítését, a résztvevők Alumni Közösségbe való regisztrálását, valamint szöveges (min. 2.000 karakter) és fényképes beszámoló készítését a megvalósult programról, melyet közzéteszünk a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ kommunikációs csatornáin.

A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ maximális támogatást nyújt az esemény szervezésében és népszerűsítésében.

 

A pályázat beadásának határideje:
2024. május 31., péntek 12.00

 

További információ:
alumni@unideb.hu
52/512-900/ 58124, 58126

 

 

Legutóbbi frissítés: 2024. 05. 07. 18:17