- Intézményünk az elmúlt évtizedekben számos változáson ment keresztül, de mindig arra törekedett, hogy sajátos arculatával és hagyományaival együtt a hazai agrárium tudományos fejlődését, gyarapodását szolgálja. Önöknek mint gazdászoknak, agrár-szakembereknek a magyar történelem nehéz évtizedeiben kellett helyt állniuk. Aktív részesei voltak a magyar mezőgazdaság fejlődésének, a nehéz és perspektivikus időszakoknak egyaránt. A küzdelmek, megpróbáltatások ellenére a magyar mezőgazdaság sok szép eredményt ért el, ami az Önök kitartó, áldozatos munkájának köszönhető – mondta ünnepi beszédében Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.
Aranydiplomát 72, gyémánt oklevelet 10, míg vasdiplomát 19 egykori hallgató vehetett át a DE agrárkarának Böszörményi úti campusán tartott ünnepségen.
A jubileumi díszoklevelek átadását követően Szabó Péter aranydiplomás agrármérnök emlékezett az évtizedekkel ezelőtti egyetemi évekre.
- A Debreceni Agrártudományi Egyetemen 1972-ben végzett hallgatók kivételes helyzetűek, mert az első ötéves képzésben résztvevők voltunk. Az intézmény alapításának 100 éves évfordulóját elsőéves hallgatókként éltük meg. Az előttünk végzettekhez képest sokkal jobb körülmények között, új épületszárnnyal és aulával bővített intézményben kezdtük tanulmányainkat. Öröm volt itt hallgatónak lenni, és a mai hallgatóknak még inkább az lehet – fejtette ki Szabó Péter.
Az alma mater a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is összegyűjtötte és közös kiadványba szerkesztette az egykori hallgatók szakmai életrajzát. A kötetet a jubileumi diplomájukkal együtt kapták meg az 50, 60 és 65 éve agrármérnöki oklevelet szerzett „diákok”.
Forrás: unideb.hu