A fellépők és közreműködők százai már nagy izgalommal készülnek a jövő szerdai bulira a Nagyerdei Stadionban. A hagyományos tanévnyitó ünnepségen túl ismét monumentális stadionshow-val kezdi az új szemesztert a Debreceni Egyetem. A yoUDay-n ezúttal is várhatóan mintegy 22 ezer résztvevő - egyetemisták, középiskolások és városlakók - ünneplik együtt az új tanév indítását.
- Egy ekkora intézménynek, mint a Debreceni Egyetem szüksége van olyan programokra, amelyen a 40 ezres egyetemi polgárság közül minél többen tudnak részt venni egy gondolattal, egy célért. A kedvezőbb időjárás reményében idén az előző évekhez képest tíz nappal korábban rendezzük meg a yoUDay-t, az eddigiek közül a legkompaktabb műsorral. Még több fellépővel, mozgalmas másfél-két órás műsoridővel igyekszünk intenzív, koncentrált élményt nyújtani a közönségnek - árulta el az előkészületekről Bács Zoltán kancellár.
A lenyűgöző látványt nyújtó műsort ezúttal is az Animal Cannibals két fenegyereke vezeti majd. A minden eddiginél nagyobb, 560 m2-es méteres színpadon olyan sztárok lépnek majd fel, mint Rúzsa Magdi, a Kowalsky meg a Vega és a Follow The Flow, akik a kifutó végére épített 6X6 méteres LED-padlós színpadnak köszönhetően kerülnek majd még közelebb a közönséghez. Színesíti a programot Nika, Biga, valamint Vastagh Csaba.
A koncertek mellett neves tánccsoportok – Valcer Táncstúdió, Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület, R&B Dance, Piruett Tánc Stúdió – szórakoztatják a vendégeket, de lesznek tűzzsonglőrök, zenélnek a DE klasszikus és könnyűzenei képzésének hallgatói, hihetetlen mutatványokkal készül a UD Cheerleaders, és bemutatkoznak az egyetem új társulatának, az Odeon-ZeneTheatrum színinövendékei is.
A színpadi show rendezői Végh Veronika és Csáki Szabolcs tervei szerint az est végére csaknem ezer résztvevőt mozgatnak meg a különböző produkciók, köztük az idén 100 éves egyetemi klub, a DEAC 23 szakosztályának képviselői, akiket egy meglepetés sztárvendég köszönt majd. A különleges estét látványos lézer-show koronázza majd meg.
Az egyedülálló rendezvényre bárki válthat belépőt, de az egyetemi dolgozóknak és vendégeiknek 3900 forint helyett csak 800 forintba kerül. Minden dolgozó három további főt regisztrálhat kedvezményesen a yoUDay-re. A jegyek a youday.hu weboldalon igényelhetők, illetve vásárolhatók meg és korlátozott számban állnak rendelkezésre.
A kapunyitás 18.00-kor lesz. A szervezők azt javasolják, hogy aki teheti egyetemi címeres pulóvert öltsön, ha szívesen kifejezné az egyetem iránti barátságát, vagy elkötelezettségét.
Az esti stadionshow előtt már megkezdődik a ráhangolódás. Az egyetemistáknak a stadion mellett lesz főzőverseny, beerpong bajnokság és erőevő verseny is.
A visszaszámlálás már elindult: vár mindenkit az egyetem napja, a yoUDay!
Forrás: unideb.hu