Különös éjszaka az egyetemen

Különös éjszaka az egyetemen

A Debreceni Egyetem több mint tíz éve rendszeres résztvevője a népszerűsítő programnak, amelyet évente szeptember utolsó péntekén rendeznek meg ország- és Európa-szerte.

– A tudomány gyakran elvont és távoli fogalom, ezt is szeretnénk megcáfolni a Kutatók Éjszakáján, bizonyítva, hogy a kutatásoknak, tudományos eredményeknek van egy hétköznapi, mindenki számára érthető oldala, amivel együtt élünk a mindennapokban. Természetesen nem leegyszerűsítve, sarkítva mutatjuk be eredményeinket, hanem hitelesen, ugyanakkor szórakoztató formában, minél több fiatalt meggyőzve arról: érdemes a tudományos pályát választani – hangsúlyozta Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

Ezen az éjszakán az intézmény valamennyi campusán, valamint a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, az Atommagkutató Intézetben és az Agóra Tudományos Élményközpontban összesen több mint 150 program várja a látogatókat.

- Eredeti célunk változatlan maradt az évek múlásával, feladatunk továbbra is az, hogy közérthetően mutassuk be a tudományos eredményeket, módszereket, elsősorban a fiatalok és a pályaválasztás előtt állók körében, de természetesen az egyetem széleskörű és gazdag kínálatában minden korosztály megtalálhatja a számára vonzó programot – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Varga Zsolt, a Debreceni Egyetem tudományos igazgatója.

Természetesen a már jól bevált, népszerű bemutatók mellett a Debreceni Egyetem oktatói, kutatói és hallgatói újdonságokkal is készülnek. Lesz – többek között – „Menekülés a kincses szigetről” címmel fizikai szabadulószoba, Street Science Party a Galéria Kávéháznál, ahol a virtuális valóságból kaphatnak ízelítőt a résztvevők, az Élettudományi Központ Aulájában az alkotás örömét ismerhetik meg a látogatók, a Böszörményi úti campuson pedig még azt a különleges kenyeret is meg lehet majd kóstolni, amit – szigorúan tudományos alapon – saját magunk süthetünk.

A regisztrációköteles programokra szeptember 14-től lehet jelentkezni a kutatokejszakaja.hu oldalon a „helyszín" fül alatt Debrecent kiválasztva, ahol bővebb információ is olvasható a kiválasztott eseményről.

 


Forrás: unideb.hu

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 20. 16:38