- Egyetemünk közel félezer éve folyamatosan működik. Voltak háborúk, válságok, járványok, de egyetlen év sem maradt ki. Hallgatóink, tanáraink mindig kivették a részüket a nemzeti kihívások megoldásából. Most orvosaink, egészségügyi szakembereink, hallgatóink a járvány elleni védekezést segítették, és nyugodtan mondhatjuk, hősies helytállással- emelte ki köszöntőjében a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese az intézmény szombati tanévzáró ünnepi szenátusi ülésén.
Bartha Elek hozzátette, hogy a most végzett hallgatóknak a koronavírus-járvány miatt számos előre nem látható nehézséggel kellett szembenézniük tanulmányaik során, mégis minden esélyük megvan arra, hogy kellő hittel, és önbizalommal sikeresen kezdhessék el pályájukat.
- Őszintén hiszem, hogy a Debreceni Egyetemen végzett hallgatók megfelelnek az életükben rájuk váró kihívásoknak, szakterületükön és magánéletükben is másoknak példát mutató polgárok lesznek – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi-, Bölcsészettudományi-, Természettudományi és Technológiai-, valamint Zeneművészeti Karán BSc képzésben 511, MSc képzésben 437, osztatlan képzésben 177, levelező tagozaton pedagógus szakvizsga és szakirányú továbbképzésben pedig 120 jelölt tett sikeres záróvizsgát.
A végzősök fogadalomtétele után karonként két hallgató vette át diplomáját, jelképesen diáktársaik nevében is.
- A Debreceni Egyetem az életre és a munkaerőpiaci sikerességre készíti fel hallgatóit. A koronavírus-járvány miatt az idei tanév nagy részét távolléti oktatásban kellett teljesíteni, amihez minden feltételt megteremtett az intézmény, de személyes kapcsolat nélkül így is nehéz volt – mondta az ünnepségen a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Csont István hozzátette: bízik benne, hogy a hatékony oltási kampánynak köszönhetően a következő tanév már jelenléti formában kezdődhet el. A DEHÖK elnök ismertette, hogy júliusban megtartják a tavasszal, a járvány miatt elmaradt hagyományos nagyrendezvényeket, a GTK-MÉK felezést és sárgulást, illetve elkezdődött a gólyatábor szervezése is.
Az angol nyelvű képzéseken végzettek nevében Sayed Ahmad Mohamed, a hallgatói önkormányzat alelnöke köszöntötte a friss diplomásokat.
A tanévzárón átadták a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elismerését, a Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója kitüntetést (Szuszik Csanád, TTK fizikus mesterszakos, Szabó Máté, ÁOK általános orvos szakos, Ozsváth Eszter Judit, BTK angol mester szakos hallgatója).
A Debreceni Egyetem következő, egyben idei utolsó tanévzáró ünnepi szenátusi ülését július 10-én 16 órától rendezik, a Nagyerdei Stadionban. Szombaton az Egészségügyi-, a Fogorvostudományi-, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai-, a Gyógyszerésztudományi-, a Műszaki-, illetve a Népegészségügyi Kar végzősei búcsúznak.
Forrás: unideb.hu