Óriási Iciri-piciri nap

Óriási Iciri-piciri nap

A várakozásoknak megfelelően rekordszámú látogató érkezett a Debreceni Egyetem családi napjára a Nagyerdei Kultúrparkba. Az ingyenes rendezvényen idén már kétezer egyetemi polgár vett részt családtagjaival.

Ebben az évben először létszámkorlát nélkül várta a látogatókat a DE Családi és Iciri-piciri Alumni Napja az Állatkertben. A Debreceni Egyetem dolgozói, alumni tagjai és családtagjai számára meghirdetett eseményt tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, valamint a Lelkierő Egyesület.

csaladi-nap-2-2024

- Minden évben nagy örömmel szervezzük meg ezt az esemény, amely nagyszerű kikapcsolódás a családok számára. Idén nemcsak a korlátlan regisztráció, hanem az egész napra érvényes karszalag is nagy sikert aratott az egyetemi polgárok körében, hiszen a kisgyermekes családok a déli altatás után visszatérhettek a rendezvényre. Örömmel láttuk, hogy nem csak kisgyerekesek döntöttek úgy, hogy az állatkertet választják szombati kikapcsolódásnak – összegezte Rőfi Mónika, a DE Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

csaladi-nap-3-2024

Az Állatkert és a Vidámpark területére is érvényes karszalag mellé a látogatók tombolát is kaptak, amellyel a szerencsések értékes ajándékokkal gazdagodhattak. A családok a Csicseri és Borsó gyermekkoncertjén túl ingyenes, szakvezetéses állatkerti sétán és aszfaltrajzversenyen is részt vehettek.

A családi nap idén is az egyik legnépszerűbb egyetemi programnak bizonyult, így már biztos, hogy jövőre újra várja majd a Debreceni Egyetem polgárait.

Forrás: unideb.hu

Legutóbbi frissítés: 2024. 05. 23. 09:17