Pályázati felhívás alumni rendezvény szervezésére

Pályázati felhívás alumni rendezvény szervezésére

A Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány a beérkezett adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg pályázati felhívását alumni találkozó/konferencia és egyéb alumni rendezvény szervezésére.

Tisztelt Alumni Tagunk!
 

A Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány a beérkezett adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg pályázati felhívását alumni találkozó/konferencia és egyéb alumni rendezvény szervezésére a Debreceni Egyetemen vagy annak jogelőd intézményeiben végzett hallgatók, dolgozók részére.

Ezen rendezvények megvalósíthatóságának alapja az a támogatás, melyet az Alumni Közösség tagjai nyújtanak számunkra a befizetett adó 1%-os felajánlással. Köszönjük mindazok támogatását, akik önzetlen hozzájárulásukkal segítették a találkozók létrejöttét, erősítve és elmélyítve ezzel azt a közösségi szellemet, melynek alapja a Debreceni Egyetemhez való kötődés fenntartása.  Bízunk benne, hogy a jövőben is számíthatunk nagylelkű támogatóinkra.

Felajánlásaikat a következő névre és adószámra várjuk:
A kedvezményezett neve: Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18143764-1-09

A pályázati felhívásnak köszönhetően 2016 óta megnőtt az alumni találkozók/rendezvények száma, mely nemcsak számunkra nagy öröm, hanem az alma mater egykori hallgatói/dolgozói számára is. Az elnyert pályázatok nagymértékben segítik a találkozók létrejöttét, hagyománnyá válását, színvonaluk növelését. A felhívás elérhető a következő linken: alumni.unideb.hu/hu/defa-palyazat

 

Reméljük ezzel a nagyszerű lehetőséggel meghoztuk az Ön kedvét nemcsak a nosztalgiázáshoz, hanem alumni rendezvény szervezéséhez is!

 

Üdvözlettel:
Dr. Rőfi Mónika sk.
központvezető

 

defa
Legutóbbi frissítés: 2024. 05. 08. 13:06