Akikre büszkék vagyunk, 2017

Akikre büszkék vagyunk, 2017

Akadémiai kitüntetés

  • Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként az MTA Elnöksége Akadémiai Díjban részesítette Püski Leventét, a Bölcsészettudományi Kar Modernkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi tanárát.
  • A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége szintén kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként megosztott Akadémiai Díjjal tüntette ki a Természettudományi és Technológiai Kar egyik kutatócsoportját, melynek tagjai Bérczes Attila, a Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszék egyetemi docense, Hajdu Lajos és Pintér Ákos, a Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszék egyetemi tanárai

 

Young Academy of Europe tagság

  • A fiatal kutatókat tömörítő európai szervezet, a Young Academy of Europe, tagjai közé választotta Török Péter biológus-ökológust, a Ökológiai Tanszék egyetemi docensét.

 

Elischer Gyula és Went István-emlékérem

  • A Debreceni Egyetem egykori kiemelkedő professzorairól elnevezett Elischer Gyula és Went István emlékérmeket kétévente ítéli oda az intézmény orvostudományi karának tanácsa.
    • Balla György, a Gyermekgyógyászati Klinika vezetője kapta idén a Went István-emlékérmet és jutalomdíjat.
    • A diagnosztikai orvostudományban elért magas szintű eredmények elismerésére 2001-ben alapított Elisher Gyula-emlékérem és jutalomdíj idei kitüntetettje Mechler Ferenc professor emeritus, a Neurológia Klinika nyugalmazott egyetemi tanára.

 

Díjazottak a Debrecen város napján

  • Díszpolgárok
    • Balla György Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
    • Győry Kálmán professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, világhírű magyar matematikus
  • Sajtódíj
    • A közgyűlés Debrecen Város Sajtódíja elismerést adományozott M. Tóth Ildikó médiaszakembernek, a Rektori-kancellári Kabinet sajtófőnökének.

 

Hajós Alfréd Aranyplakett

  • A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség aranyplakettjét vehette át Lenténé Puskás Andrea, a Sporttudományi Koordinációs Intézet munkatársa.

 

Rangos állami elismerések

  • Széchenyi-díjat vehetett át:
    • Kertész András, a Bölcsészettudományi Kar Német Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
    • Husi Géza, a Műszaki Kar oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense
  • Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
    • Soltész Pál Péter, a Belgyógyászati Klinika Angiológiai Tanszék egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Terápiás Aferezis Bizottság elnöke
  • Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
    • Süli-Zakar István földrajztudós, a Természettudományi és Technológiai Kar Földtudományi Intézet Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék egykori professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora
  • Életfa Emlékplakett Bronz Fokozata kitüntetésben részesült:
    • Gonda István, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézet professor emeritusa

 

Nők a Tudományban Kiválósági Díjat

  • Az Ökológiai Tanszék adjunktusa, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa, Valkó Orsolya a gyepgazdálkodás területén elért kimagasló eredményeivel érdemelte ki a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat.

 

A Debreceni Akadémiai Bizottság legmagasabb kitüntetései

  • DAB Pro Scientia díjban részesült
    • Trócsányi Zoltán, a Fizikai Intézet igazgatója
  • DAB Plakett elismerésben részesült
    • Séllei Nóra, a Bölcsészettudományi Kar Brit Kultúra Tanszék egyetemi tanára
    • Bíró Tamás, a Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézet igazgatója
    • Dobránszki Judit, tudományos tanácsadó, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója

 

Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült

  • Kavecsánszki Máté, az MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa
  • Szőke Melinda, az MTA-DE Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa

 

Rangos szakmai elismerés

  • Országh László-díjban részesült Séllei Nóra, a Bölcsészettudományi Kar Brit Kultúra Tanszék egyetemi tanára a Magyar Anglisztikai Társaság 13. konferenciáján.

 

Rangos francia kitüntetés a debreceni kutatónak

  • A Francia Köztársaság Akadémiai Pálmarend lovagi fokozatával tüntette ki Bay Pétert, az Orvosi Vegytani Intézetének docensét a magas színvonalú tudományos munkájáért és a francia tudományos élettel való szoros együttműködéséért.

 

Elismerés a tanárképzés fejlesztéséért

  • Szabó József, a hazai földrajztudomány kiválósága, professor emeritusa kapta idén a „A Debreceni Egyetem Tanárképzéséért Díjat”.

 

Egy informatikai életmű elismerése

  • Neumann-díjjal tüntették ki az Informatikai Kar professzorát, Terdik Györgyöt, aki a számítástechnikai kultúra kialakításában, a társadalom informatizálásában jelentős eredményeket ért el.

 

Markhot-Emlékérem

  • Az egri kórház legrangosabb kitüntetésében részesült Török Olga, a Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet docense a szülészet-nőgyógyászat és a genetikai tanácsadás legelismertebb női képviselője, aki a változó feltételek mellett is folyamatos, magas színvonalú szakmai segítséget és konzultációt nyújt.

Semmelweis-napi díjazottak

  • Batthyány-Strattmann László-díjban részesült:

    • Lampé Zsolt a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház főigazgatója
    • Szegedi Andrea egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar szak és továbbképzési dékánhelyettese, a Bőrgyógyászati Tanszék vezetője, Onkológiai Intézet intézetigazgatója
  • Pro Sanitate díjat vehetett át:

    • Káposzta Rita Kinga a Debreceni egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Intézet tanszékvezető egyetemi docense
  • Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült:

    • Soltész Lászlóné a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház gyermekápolónője
    • Varga József a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Orvosi Képalkotó Klinika Nukleáris Medicina egyetemi docense

Állami elismerések augusztus 20-án

  • A Debreceni Egyetem professzorait, vendégprofesszorát, egykori oktatóit és díszdoktorát tüntették ki az államalapítás ünnepe alkalmából a fővárosban.
  • Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:
    • Édes István az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár
  • Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
    • Duffek Mihály zongoraművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára, megbízott dékán
  • Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át:
    • Dávid Gábor István a Stony Brook University kutatóprofesszora, a Debreceni Egyetem vendégprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont külső munkatársa
  • Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át:
    • Tanyi János a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának professor emeritusa
  • Életfa Emlékplakett Bronz fokozata kitüntetésben részesült:
    • Szabó Péter a Debreceni Egyetem nyugalmazott egyetemi docense
  • Magyar Szent István Rend díjat vehetett át:
    • Vásáry Tamás zongoraművész, a Debreceni Egyetem díszdoktora, a Zeneművészeti Kar Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar vezetője

Elismerések az egészségügyben

  • Pro Sanitate-díjat vehetett át:
    • Bálint Ágnes, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Bőr-és Nemibeteg Gondozó részlegvezető főorvosa az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai munkájáért
  • Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült:
    • Ludman István, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kontrolling és Betegdokumentációs Osztály vezetője Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át az egészségügy területén végzett szakmai munkájáért

Elismerések nemzeti ünnepünkön

  • A Debreceni Egyetem három professzora vett át kitüntetést a város fejlesztése érdekében a tudomány, az egészségügy és a környezetvédelem területén kifejtett kiemelkedő tevékenységért az október 23-ai ünnepi közgyűlésen.
  • Debrecen Város Hatvani Díjat vehetett át:
    • Csécsy György egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék vezetője
    • Kátai János, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézete egyetemi tanára
    • Páll Dénes egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központja igazgatója, a Belgyógyászati Intézet igazgatóhelyettese

 

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elismerései

  • Pro Scientia Mestertanár Aranyérmet vehetett át:
    • Bényei Tamás egyetemi tanár, Bölcsészettudományi Kar
    • Papp Zoltán egyetemi tanár, Általános Orvostudományi Kar
    • Szőllősi László egyetemi docens, Gazdaságtudományi Kar
  • Pro Scientia Aranyérmben részesült:
    • Erdős Adél Dorottya hallgató, Gazdaságtudományi Kar
    • Kiss Hanga Johanna hallgató, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
    • Sütő Dávid hallgató, Gazdaságtudományi Kar
    • Szücs Gábor hallgató, Bölcsészettudományi Kar
    • Virág Ádám hallgató, Bölcsészettudományi Kar

 

Kossuth Zsuzsanna emlékérem

  • Több évtizedes kiemelkedő munkájának elismeréseként a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete Kossuth Zsuzsanna emlékéremmel tüntette ki Gál Máriát, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ ápolási és szakdolgozói alelnökét. Az ezüst emlékéremmel több évtizedes, országosan is kiemelkedő munkáját, valamint a professzionális szakképzésért végzett lelkiismeretes tevékenységét jutalmazták.

 

Petrányi-díj

  • Idén Illés Árpád professzor, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Hematológiai Tanszék vezetője a belgyógyászat területén nyújtott több évtizedes kimagasló munkájának elismeréseként vehette át a Petrányi-díjat.

 

Bocskai István-díj

  • A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem díját Jávor András, a Debreceni Egyetem rektori főtanácsadójának vehette át. A rangos elismeréssel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szakmai fejlesztése érdekében, és az intézményi kapcsolatok bővítésében nyújtott jelentős támogatásért fejezte ki köszönetét az intézmény.

Díszdoktori címet kaptak

  • A Debreceni Egyetem két professzorát fogadta tiszteletbeli doktorává a Miskolci Egyetem.

    • Berényi Ervin egyetemi tanár, orvosprofesszor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke
    • Beke Dezső a Debreceni Egyetem Szilárdtest Fizikai Tanszékének professor emeritusa

Debreceni professzor - egri díszdoktor

  • A régi magyar irodalom kutatása területén végzett kiemelkedő munkásságáért, és az egri Eszterházy Károly Egyetemért végzett áldozatos munkájáért díszdoktorává avatta az intézmény Bitskey Istvánt, a Debreceni Egyetem professor emeritusát.

Elismert szociális szakemberek

  • Jószolgálati díjat kapott a Debreceni Egyetem két oktatója által alapított szervezet. A Periféria Egyesületet a hajléktalanokért végzett szociális munkáért díjazták.

    • Szoboszlai Katalin főiskolai docens, a Debreceni Egyetem Szociális Munka nem önálló Tanszék vezetője, a Periféria Egyesület jelenlegi elnöke
    • Patyán László a Debreceni Egyetem Gerontológia nem önálló Tanszék főiskolai docense

Egyetemi sportszakembert díjaztak

  • A Magyar Atlétikai Szövetség Utánpótlásért plakettjét kapta meg Perényi Gabriella, a Debreceni Egyetem testnevelő tanára, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétika szakosztályának edzője.

Sportos kitüntetettek

  • Az Év Egyetemi Sportolója lett a Debreceni Egyetem két hallgatója, valamint Elek Ilona Emlékérmet vehetett át az intézmény testnevelő tanára a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) díjátadó ünnepségén.
  • Az Év Egyetemi Sportolója plakettet vehetett át:
    • Kozák Luca a Debreceni Egyetem kémia szakos hallgatója
    • Senánszky Petra a Debreceni Egyetem nemzetközi gazdálkodási szakos hallgatója
  • Elek Ilona Bronzplakettet vehetett át:
    • Magyarits Miklós a Debreceni Egyetem testnevelő tanára
Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 20. 16:37