Kovács László (1939-2019)

Kovács László (1939-2019)

Név: Kovács László (1939-2019)


Beosztás: professor emeritus, egykori rektorhelyettes, Élettani Intézet, ÁOK


aHosszan tartó betegség után 2019. szeptember 29-én, életének 80. évében elhunyt Kovács László akadémikus, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem ÁOK Élettani Intézetének volt igazgatója, az orvosi egyetem korábbi tudományos rektorhelyettese, a hazai és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő alakja.
 
Mi, tanítványai és a hazai tudományos élet szereplői megrendülve fogadtuk a hírt.

Kovács professzor nagy formátumú egyetemi kutató volt. Életműve az általa kezdeményezett tudományos kutatásokban, az irányításával felfejlesztett intézetben, a debreceni orvosképzés színvonalában és a hazai felsőoktatás minőségelvű rendszerében ma is visszatükröződik.

Élete egyik fontos küldetésének tekintette, hogy intézetigazgatói működése alatt az Élettani Intézet egy dinamikusan fejlődő és nemzetközi szinten is meghatározó sikereket felmutatni tudó egyetemi intézménnyé váljon. Tanítványai a tőle kapott iránymutatás alapján honosítottak meg és bontakoztattak ki egy sor új kutatási irányvonalat, melyek jelentősen növelték a hazai orvosi élettani kutatások színvonalát. Igényessége a tanári feladatok megoldásában, céltudatossága, vezetői habitusa, emberi jellemvonásai, a minőségi munka iránti elkötelezettsége példaként szolgál az őt követő egyetemi kutatóknak, pályatársaknak.

A tanítványok

Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 24. 09:01